Hajnal 4 óra. Felkeltem, de úgy
érzem, hogy fölöslegesen. A fejem fájt, a torkom egy kicsit kapart, csak
szédelegtem az amúgy is nagy szobámban. Erőt vettem magamon és az asztalon lévő
naptárhoz mentem. Jesszusom, május van!
-
Ami azt jelenti, hogy már csak pár napom van az
érettségiig… - suttogva számoltam. A tételeimet mind tudtam, de a hányinger
kerülgetett, ahogyan arra a napra gondoltam. Május 8-án matrózblúzban várni a
feladatlapot… Rémálomnak tökéletes lenne. Lábujjhegyre álltam és halkan
lelopództam az emeletről a konyhába. A telefonom a konyhapulton volt,
telefonálnom kellett.
-
Haló! – ötödik csörgés után beleszólalt egy
bágyadt hang.
-
Mit csináljak vele? Hagyjál már aludni, Rosy!
-
Ez azt jelenti, hogy 8 nap múlva ünneplőben
fogsz várni a házunk előtt! – kicsit hangosabbra vettem a hangstílusomat, de
figyeltem a ház nyugalmára is.
-
Akkor láthatlak abban a csinos fekete
szoknyában… - mintha felkelt volna, a hangja már erősebben hangzott.
-
Köszönöm, hogy magadhoz tértél! Ha nem tanultál,
akkor ideje lenne! – oldalra döntöttem a fejemet.
-
Igazad van, még a történelemmel gondjaim
lesznek, de minden rendben lesz! Te meg ne izgulj miatta, tudom, hogy milyen
aggódós vagy! – hirtelen abbahagytam a körömrágást. Tényleg ismer.
-
Oké, megígérem. Te meg aludj vissza, még van 2
órád rá! – kihangosítottam a telefont és letettem az asztalra. Feltettem egy
adag teát, úgy megkívántam a málnateát.
-
Nincs kedvem. Úgy beszélgetnék még veled! Nem
akarsz kimozdulni?
-
Most? – a döbbenettől a pohár vizemet kiöntöttem a padlóra.
-
Miért ne? Lemehetnénk a partra és nézhetnénk a
napfelkeltét! – olyan szépen mondta az utolsó szót, hogy a lábam is
beleremegett.
-
Nem tudom, kiszökni? – a szememet forgattam.
-
Nem, kérj engedélyt! Komolyan mondom, 18 éves
vagy, nem kell senkihez alkalmazkodnod! – éreztem az elején a gúnyt.
-
Jól van, de ha bajba kerülök, akkor te leszel a
hibás! – elzártam a gázt és a telefonnal a kezembe a lépcsőhöz siettem.
-
Nem leszel bajban… Mellettem! – suttogta.
Basszus, miért vagyok zavarban a hangjától?!
-
Remélem is! Viszem a táskámat, onnan megyek majd
suliba! Ott találkozunk! – kinyomtam. Én meg George a parton. Bízom benne, hogy
nem az, amire gondolok. Halkan a szobámba mentem és felöltöztem. Szürke
cicanadrág és egy fekete topp. Szépen kisminkeltem magam, ahogyan szoktam, de a
fáradság jeleit nem tudtam eltűntetni a szemeim alól. A hajamat kiengedve
hagytam, csak kifésültem. Úgy szerettem a szőke hajamat, néha fogtam össze, de
nem szívesen hordtam úgy. Egy elégedett pillantással díjaztam magam, majd
befújtam a nyakamat és a csuklómat a kedvenc parfümömmel. Mielőtt lementem
volna az órára pillantottam. 4 óra múlt 25 perccel, tökéletes. Lassan és
óvatosan a kilincs felé nyúltam, aztán eszembe jutott, hogy nem írtam egy kis
cetlire, hogy hová megyek. Gyorsan a táskámból előhalásztam egy papírkát és
ráfirkantottam az üzenetemet. Így már biztos, hogy nem fognak aggódni. Kiléptem
az utcára, egy árva lélek nem volt rajtam kívül.
-
Rosa szökése. Ezt is el kell kezdeni valamikor. –
mosolyogtam magamban. Vállamra vettem a könyvekkel megpakolt hátizsákot és a
tengerpart felé vettem az irányt. A nap még csak kezdett felkelni, vártam a
találkozást. Mit akar tőlem? Lehet, hogy én reagálom túl az egészet és csak
beszélgetni akar. A házak kezdtek eltávolodni, a lábam kezdett felgyorsulni. Ha
nem hívtam volna fel, akkor nem lenne ez az egész. Az utolsó házaknál jártam,
valamiért túl közelinek éreztem a tengert. A víz hangját már kezdtem hallani, a
szellő apró hullámokkal játszott a víz felszínén. A padon egy gondolkozó embert
láttam, Ő volt az. Olyan ideges lettem, vagy inkább izgatott, nem tudom
megmondani. Hátulról megközelítettem és a kezemet a szeme elé tettem.
-
Rosa, csak neked van ilyen finom illatod! –
megfogta a kezemet és hátra nézett.
-
Szia! – mint egy jól lakott óvodás, úgy
mosolyogtam rá.
-
Már vártalak. Örültem, hogy felhívtál. – leültem
mellé és letettem a táskámat.
-
Egy kósza ötlet volt, nem hittem, hogy ez lesz
belőle. – a távolba néztem.
-
Mondanom kell valamit! – remek, nagyszerűen
kezdi. Még én ne legyek izgatott az ilyen helyzetekbe?
-
Egy csaj? – egy zárat kellene szerelni a számra,
néha gondolkodás nélkül beszélek.
-
Igen. Egy gyönyörű lány. – sóhajtott, miközben a
víz felszínét bámulta.
-
Adjak tanácsot?
-
Nem kell. Össze vagyok zavarodva. Hogy mondjam
meg neki, hogy szeretem? Lehet, hogy irántam nem is érez semmit. – szomorúan mondta.
Sosem volt ilyen letört, pedig régóta ismerem, szinte együtt nőttünk fel.
-
Mutasd ki! Ne mondd! – biztatásul a lábára
tettem a kezemet. Rám nézett és elmosolyodott. Ennyire fel tudtam dobni a
kedvét?
-
Igazad van! A legjobb lesz, ha nem mondom, hanem
csinálom! – mondta és rátette a kezét az enyémre. A szívverésem az egekbe
szökött, örültem, hogy élek. Olyan hirtelen dobbant meg a szívem, hogy azt
hittem, ott menten összeesek.
-
Mi a neve annak a lánynak? – levegőért kapkodtam.
Felém fordult és a kezei közé fogta az arcomat.
-
Rosa. – Közelíteni kezdett a szám felé. Úristen,
ezt szeretném én is?! Annyi éven keresztül visszautasítottam, de nem tudtam
hazudni a szívemnek. Most hagytam az agyamat, nem hallgattam rá, inkább éltem a
lehetőségekkel. Nem haboztam, én kezdeményeztem a csókot. Becsuktam a szememet
és hozzányomtam az ajkaimat az övéhez. Életem első csókja 18 évesen a legjobb
barátommal. A számon lévő szájfény hamar az övére került, nem is értem, hogy
minek festettem ki magamat. A gyomrom görcsben állt, remegtem. A lábaim
összerogytak, a lábába kapaszkodtam. A hajába nyúltam és lágyan csókoltam a
száját. Finom és édes. Egy kicsit kinyitottam a szememet és láttam, hogy ő is teljes
szerelemmel és áhítattal csókol. Nem tudtam közben mit csináljak, ezért
reflexszerűen a hajába túrtam, majd a tarkójához érintettem a kezemet. Hirtelen
elengedett, de megnyugodtam, amikor szóra emelte a száját.
-
Olyan varázslatos vagy! – belemosolygott a
csókunkba. Beleültem az ölébe és átvette az irányítást, ő következett. Biztos
tapasztaltabb, mint én, hiszen neki több kapcsolata volt, mint nekem. Gyengéden
cirógatta az ajkaimat, elvesztem a szenvedélyben. Az arcom kipirult, a füleim
bevörösödtek, teljesen lázba hozott ez a fiú. Mindenem forró lett, nem hittem,
hogy ilyen jó csókolózni. Ez lenne az igaz szerelem?! Az biztos, hogy ezt sosem
fogom elfelejteni, ismeri a romantikát. Annyira lázba hozott ez az egész, hogy
akaratlanul is a mellkasát kezdem el simogatni. A kigyúrt felsőteste a fehér
pólón át is érezhető volt, már a gondolat is felizgatott.
-
Rosa, nem is tudtam, hogy ilyen vad is tudsz
lenni! – már a pólója szélét gyűrögettem, egy hajszál választott el attól, hogy
ott helyben le ne tépjem róla a pólóját. Egyszer csak hirtelen valami
megvilágította az arcunkat.
-
Nézd, most jön fel a Nap! – kiáltottam boldogan.
- De gyönyörű! Legalább azzal az emberrel élhetem
át ezt a pillanatot, akit a legjobban szeretek! – átölelte a vállamat és
közelebb húzott. Ennyire érzékeny típus?!
- Akkor mi most… járunk? – dadogva kérdeztem. Zavaromban
a kezemet néztem, amin egy újabb sebet véltem felfedezni, az a fránya
körömrágás.
-
Ezek szerint. – egy puszit nyomott a hajamra.
Annyira vágytam az ölelésére, megint a mellkasára tettem a kezemet. Végre
megérinthetem úgy, ahogyan szeretném.
-
Örökítsük meg ezt a pillanatot! – elővettem a
telefonomat és fényképezőre állítottam.
-
A szerelmünk kezdete. – mosolyogva mondta.
Felálltunk és a napfelkelte elé álltunk, az legyen a háttér. Magam elé
tartottam a telefont, és mielőtt megnyomtam volna a gombot, George az arcomra
adott egy puszit. Kíváncsian néztem meg a képet, tökéletes.
-
Szeretlek! Amióta megismertelek veled akartam
lenni! – felkapott a levegőbe. A gyenge szellő a hajamba fújt, így az is
röpült. Hangosan nevettem, élveztem a pillanatot. Csak szárnyaltam az erős
kezeiben, miközben a sugárzó Nap fényei beborították az eget beszínezve a komor
és sötét foltokat. Lehunytam a szememet és élveztem a pillanatot, amelyet a
legszerethetőbb és legromantikusabb emberrel élhettem át.
-
Én is szeretlek! – kiugrottam a kezei közül és a
tarkójánál megfogva magamhoz rántottam. Nem gondoltam, hogy ilyen nehéz, ezért
az egyensúlyunkat elvesztve a homokba estünk.
-
Kis ügyetlenem! – megsimogatta az arcomat és a
fülem mögé tessékelt egy hajszálat. Olyan szép szemei vannak. Teli
őszinteséggel és szeretettel. Először csak összeért az ajkunk, másodjára már
mohón a számra tapadt. Én voltam alul, könnyű préda voltam a számára. A nyelve
hirtelen utat tört magának, nem tudtam, hogy mit csináljak vele.
Összeérintettem a sajátommal, amire ő belenyögött. A hátát simogattam, ő pedig
határokat nem ismerve falta az ajkaimat. Annyi felfűtött vágy keletkezett
kettőnk között, elmondhatatlanul akartam őt. Az álmom után nem kétséges, hogy
kivel szeretném majd tölteni azokat az estéket. Még ha nincs is luxusháza és
sportkocsija, nekem az is elég, ha Ő ott van számomra.
-
Köszönöm, hogy vagy nekem! – zihálta. Még egy
utolsó puszit nyomott a számra, aztán felültünk. Már nem kell kávé vagy
energiaital, George feldobta a napomat. Felém nyújtotta a kezét és felsegített.
-
Annyira boldog vagyok! El sem hiszem, hogy te
meg én… együtt! – hálálkodva néztem rá.
-
Ez nekem is nehéz volt, hiszen eddig mindig
visszautasítottál!
-
Tudom, de nekem fontos volt a barátságunk! – a táskámat
a vállamra tettem és visszamentem hozzá.
-
Ezután is lehetünk barátok, amellett, hogy a
barátnőm vagy. – összekulcsolta az ujjainkat.
-
De fura. Te vagy az első barátom! – vihogtam.
Erre nem reagált semmit, inkább elindultunk a suli irányába. Az idő olyan
gyorsan eltelt, nem is csodálom, ilyen társaság mellett. Az arcom ki volt
pirulva, a szemeim csillogtak, a szívem ezerrel dobogott. Éreztem a keze
melegét, annyira jól esett rá néznem. Ő is mosolygott és látszott rajta, hogy
boldog.
-
Mi a baj? – kérdezi. Egy kicsit többet néztem a
hátsóját, mint kellett volna.
-
Belemarkolhatok? – megint előbb járt a szám.
-
Lesz arra majd alkalmad… - rám kacsintott és egy
puszit adott a homlokomra. Az első kapcsolatom kezdete és a legjószívűbb
emberrel, George-al. A napocska bátran nézelődött a horizonton, mintha ő is
örült volna ennek a dolognak. A madarak életre keltek, hangos csivitelésbe
kezdtek. Az emberek ébredeztek, már a postásfiú is munkába állt. A suli már egyre
közeledett, én pedig egyre idegesebb lettem. Mit fognak szólni ehhez az
egészhez? A kapuhoz értünk, ahol már a barátnőim vártak. Anette-nek az álla is
leesett a döbbenettől, Evelyn viszont elégedetten vigyorgott.
-
Tudtam én, hogy egyszer összejöttök! Olyan
édesek vagytok! – sikongatott Evy.
-
Azta! Most biztos sok utálkozód lesz a suliban,
levadásztad a legjobbat! – súgta oda Anette.
-
Nem mindegy? Pár hét és elmegyünk innen. –
mormogtam. Szembe fordultam a barátommal és egy puszit adtam az arcára.
-
Délután találkozunk! – halkan suttogtam a
fülébe. Vágy égett a szemében, így ő gyorsan felvett az ölébe és egy hatalmas
puszit adott a számra.
-
Rendben, bébi! – lihegte. Elsétált mellettünk,
aztán még egyszer visszanézett és a barátaihoz ment.
-
Élménybeszámolót kérünk, Rosa! – csattant fel
Evelyn.
-
Rendben, majd odabent! – mutattam a bejárati
ajtóra. Szépen karon fogtam mind a kettőjüket és bementünk az épületbe.
Sziasztok!
Megérkeztem az új
résszel, ami véleményem szerint nagyon aranyos lett (szerelmes szívek egymásra
találása)! :3 Amint látjátok új a design is, amit Bellának köszönök,
hihetetlenül aranyosan és türelmesen állt neki a feladatokhoz, de megérte!! :)
Jöhetnek a pipák
és a vélemények, de az új olvasóknak is nagyon örülök!! :)
További szép napot
kívánok! Sz/Rosa L.
Szia!:3
VálaszTörlésNagyon jó lett és végre összejöttek.*-*
Szerintem is nagyon aranyos lett.<3
Sziaaa!! :)
TörlésSzerettem volna valami jó és szép dolgot is belecsempészni, ne csak a pesszimista szemléletmód maradjon:) Kis cukik:3
És siess a kövivel!:)
TörlésSzia:) Itt egy kis meglepi: http://nemtudommilegyenacime.blogspot.hu/p/dijaim.html :)
VálaszTörlés