Rosa Alliera, egy ausztrál kisvárosban, Mooloolaba-ban él a családjával és a barátaival. Az időjárással nincsenek gondok, még akkor sem, ha a Föld másik térfelén él. A helyi gimnáziumban tanul természettudományi szakon, egy régi álma, hogy orvos lehessen. Még sosem volt szerelmes, nem is volt ideje a fiúkra gondolni. Volt egy régi jó barátja, George, aki mindig mellette állt. A fiú mindig kitartott mellette, titkon bízott benne, hogy Rosa felfigyel rá, többet szeretett volna a barátságnál. Rosa sokszor összekap otthon a testvéreivel, de nem tartanak sokáig a mosolyszünetek. Amikor csak egyedül ücsörög a napsugarak gazdagságával megtelt szobájában, akkor írogatni és rajzolgatni szokott, hobbijának tekinti a mesefigurák ábrázolását. A könyveket sem veti meg, esténként az ágyában olvasgat. Doryta, a chow-chow kutya hűségesen védelmezi, szeret a gazdája lábánál heverészni. Rosa sokat ábrándozik a szerelemről, de nem foglalkozott vele sokat, hiszen 18 évesen még nem az a legfontosabb… Vajon a jövőben is segíteni fogja a lány ügyes-bajos dolgaiban? Rátalál a szerelem?
Tavaszi szellő csapott be a szobámba, amikor anyum kinyitotta az ajtót. A áprilisi időjárás tökéletesen hatott a lelkemre, mindig jókedvem volt. Igaz, néha egy kis hűvös levegő megrontotta a varázst, de érthető, hiszen itt máshogy vannak az évszakok. Doryta végignyalta az arcomat, erre már muszáj voltam felkelni.
-Jól van már, nem kell ilyen ébresztést adnod! – félig kómásan végigsimítottam a macifejű kutyusomon a kezemet, amit egy nyöszörgéssel díjazott. Anyukám leült az ágyam melletti székre, és egy kávéval a kezében ébresztgetett.
-Rosa, kint van a reggelid! Nekünk most mennünk kell, ha hazajöttél, menj tanulni! Tudod, nemsokára érettségi! – szinte mindennap elmondják, már a hátam közepére sem kívánom ezeket a szavakat. Nagy nehezen felterpeszkedtem a puha ágyikómból, majd a fürdőbe igyekeztem, ahol a hűs és kellemes vízzel megmosakodtam. Összefogtam a hajamat, aztán a konyhában talált kakaós csigámmal a Tv elé leültem. Reggel mindig megnézem a zene csatornát, onnan szoktam kigyűjtögetni az aktuális slágereket. A reggeli után felkaptam a rövidnadrágomat és egy lila toppot. Fél óra múlva indulásra készen álltam, és az iskolabuszhoz igyekeztem, ahol George már várt.
-Szia Rosa! Azt hittem már ide sem érsz! – megölelt és leültünk az egyik padra.
-Én sem bíztam benne, hogy időben itt leszek, ismersz engem! Amúgy mi lesz majd a délutáni programod? – tervezgettem, semmi kedvem nem volt egyedül a könyvek felett ülni.
-Most azt szeretnéd, hogy elmenjek hozzátok? – kacsintott egyet a barna hajú és kék szemű fiú.
-Túl jól ismersz! Hozz valami chips-et, aztán a szösszenetnyi tanulás után csapathatnánk egy mozis estet! – időközben megérkezett a busz, így a járművön folytattuk a csevegésünket.
-Benne vagyok, úgy sincs semmi dolgom! – leültünk a leghátsó ülésekre és elővettem a fülhallgatómat. Egyiket az én fülembe, a másik az övébe helyeztem és bekapcsoltam egy zenét. Elég bohókásak vagyunk, sokan azt hiszik, hogy együtt vagyunk, de erről szó sincs. Nem is akartam arra gondolni, hogy én meg George, nekem így volt tökéletes a barátságunk. Óvoda óta ismerem, mindig ő védett meg a csúfolódó lányoktól és a beszólogató fiúktól. Nem figyeltem a vonásait, nem érdekelt, hogy milyen jóképű, inkább a belső értékeket értékeltem. Ráhajtottam a fejemet a vállára és becsuktam a szememet. Az út nem volt hosszú, de azért kényelmesebb ülve eljutni a suliba. Éreztem a fék hangját, így eltettem a készülékkel együtt a fülhallgatókat és leszálltunk a buszról. Anette és Evelyn már a kapuban tolongtak, egész hétvégén nem is beszéltünk.
-Én most megyek a haverokhoz, majd beszélünk! – egy puszit nyomott az arcomra a fiú és az integető fiúcsapathoz igyekezett.
-Helló, Ros! Hogy telt a hétvégéd? – szinte egy emberként ugrottak a nyakamba, ők mindig ilyen vidámak, nem is értem, hogy van nekik ennyi energiájuk.
-Sziasztok! Tökéletes volt, George tervezett különféle közös programokat, nem unatkoztunk. Természetesen tanultunk is bőven, bele sem merek gondolni, hogy mi lesz egy hónap múlva… - meséltem.
-Figyelj már! Hallom a fiúktól is állandóan, hogy össze akarnak titeket hozni, de te nem akarsz kezdeményezni nála! Gondolj bele, miért szervez neked annyi programot? – bevonultunk az osztálytermünkbe és leültünk a szokásos helyünkre.
- Nem lesz semmi köztünk, nem érzek iránta semmi olyat, amit kellene! Hanyagoljuk ezt a témát, mindig ezzel nyaggattok! – kivettem a fekete válltáskámból a könyveket és átnéztem az egyik anyagot. A lányok még csacsogtak pár percig, aztán bejött a tanárunk és elkezdődött az óra. Így pár héttel az érettségi előtt elég lassan telik az idő, viszont egyre több a tanulnivaló és még pár tantárgyból javítanom is kellene. A kémia és a biológia nagy erősségem, nem hiába választottam ezt a két tantárgyat. Legnagyobb vágyam, hogy bejussak az egyik leghíresebb orvosi egyetemre, ami az országunkban található. A barátnőim úgy döntöttek, hogy nem folytatják tovább a tanulmányaikat, az egyik strandon fognak dolgozni eladóként.
- Miss Alliera, vissza tudná mondani, amit az előbb említettem? – a „kedvenc” történelem tanárom már el is kezdte a heti piszkálódását.
- Persze, tanárnő! – a mellettem ülő Evelyn segített, erőteljesen súgta az anyagot. Teljesen elmerültem a gondolataimban, nem is tudom, hogyan lesz meg a középfokú történelem vizsgám. Nem tudnak lekötni a csaták, régi királyok élete sem a királynők élete. Az órát bűvöltem, de csak nagy nehezen tudott a mutató a kicsöngetést jelző számhoz érni. Szünetben elmentünk a csajokkal a büfébe, eléggé éhesek voltunk.
- Mit kérsz, Rosa? – befurakodott mellém George és átfogta a derekamat.
- Egy hamburgert, szinte semmit nem ért az, amit reggel ettem. – kioldottam magam az öleléséből és egy asztalt kerestem magunknak. Egy távolabbi négyszemélyes megfelelt, ledobtam magam a kék összecsukható műanyag székre és várakoztam. Hamar ide is ért, kezében a hambival és egy doboz kólával.
- Kólát nem kértem, de jó, hogy hoztál! – nyúltam volna a pohárért.
- Ez az enyém, nem minden a tiéd! – pimaszul rám nézett, de kikaptam kezéből az üveget és megittam a felét.
- Holnap te hívsz meg akkor! – beleharapott a szendvicsembe.
- Jól van, megígérem! Neked is olyan hosszúnak tűnt az első óra? – folytattam az evést.
- Ne is mondd! Nagyban elvagyunk hátul a srácokkal, erre bevág egy figyelmeztetést a matek tanár, mert nem figyelünk oda… - szürcsölte az innivalóját.
- Teljesen alaptalanul adta biztos! – kis iróniával a hangomban mondtam.
- Csúfolódjál, de akkor nem megyek délután! – kezdett befenyíteni. A combom véletlenül hozzáért a lábához, amire mindketten összerezzentünk és én egy kicsit elpirosodtam.
- Én most megyek, órák után a kapuban találkozunk! – felálltam és ott hagytam. Elgondolkoztam az előbbieken, sosem voltam még zavarban előtte. Az órámra siettem, a barátnőim megvártak a terem előtt.
- Volt csók? Olyan átszellemülten beszélgettetek. – vihogott Evelyn.
- Nem az esetem, nem lehet végre abbahagyni? Foglalkozzunk mással! Ti hogy haladtok a tételekkel? – tereltem el a témát.
- Alakulgat, hamarosan készen leszek az egésszel! Az előbbi téma sokkal izgalmasabb volt! – huncutul rám nézett Evy a kék szemeivel, de inkább behesegettem a terembe és leültem Anette mellé.
- Mi az, most nem ülünk együtt? – felháborodva helyet foglalt az osztály fenegyereke mellé. Nem válaszoltam neki, csak kiöltöttem a nyelvemet. A kémiatanárunk pontosan érkezett, és éreztem, hogy megint elkezdődik egy hosszú 45 perces kínzás, hiába, hogy a kedvenc tantárgyamról van szó…
Sziasztok! :)
Íme itt az új blogom, új történettel és cselekményekkel! A tőlem már megszokott stílusban várhattok írásokat, remélem ez is ugyanúgy elnyeri a tetszéseteket, mint a Half a heart! Ez az első rész, nagyon szükségem lenne véleményekre, tudni szeretném, hogy hogyan sikerült és mennyire tetszik nektek!:) A következő rész nemsokára jön! Puszi Sz.
