*Chapter 8. ~ „Vigyázok Rád!”

Guten Tag! c:

Itt a legújabb rész, amely jó hosszú és szép lett! 

Nagyon jó kedvvel írtam ezt a történetet, remélem nektek is tetszeni fog!!:) 

A véleményeknek nagyon örülnék :)

Jó olvasást!

xXx

A tenger morajló hangja megnyugtatásomra szolgált, hiszen a természet hatalmas ereje is képes lágy érzéseket kiváltani az emberből. Lábamat lógattam a kéken csillogó vízbe, a kezemben lévő vörös rózsa is élvezte a hűsölést. A tüskék néha megszúrták az ujjaim párnáját, de a vért mindig letöröltem egy árva zsebkendővel. A matrózblúzom már gyűrötten és fáradtan volt a testemen, a szoknyámat pedig egy kicsit felhajtva hagytam, hiszen a májusi levegő nem kedvez ennek a fekete ruhadarabnak. Egy hűvös szél lebbentette meg a hajszálaimat és a rózsámat is elfújta egy homokbuckára. Messziről láttam George alakját, amint a levetett ingjével a kezében közelített felém. Fél kézzel megtámaszkodott a lépcső korlátjának és egy erélyesebb mozdulattal leugrott, hogy felszedje a hervadó félben lévő virágomat.

- Gyorsan eltelt ez a hét! – lehuppant mellém és az ölembe tette a tőle kapott növényt.

- Hála az égnek! A kezeim már teljesen elzsibbadtak, az agyam meg olyan, mint egy szivacs… - dőltem az izmos fiú vállának. Ezen a pénteki délutánon másra sem vágytam, mint egy kényeztető fürdőre vagy egy sima programra, ami fáradságmentes.

- Sikerülni fog, angyalom! – a hátam mögé helyezkedett és átölelt hátulról. A tenyere cirógatta a hasamat, a simogatása hatására egy halk sóhaj hagyta el a számat.

- Mi lenne velem, ha te nem lennél? – felpattantam a földről és fölé helyezkedtem. Nem vártam meg a válaszát, oldalra fordítottam a fejemet és a szó szoros értelemben letámadtam. Megfogta a könyökömet és próbált megtartani, miközben erős nyelvcsapásokkal akartam a tudtára adni, hogy Ő az enyém. A vad énem nem engedte el a puha és érzéki ajkakat, a harapdálás és a szívogatás is a tervem részét képezte. Finoman a fogaim közé vettem az alsó ajkát és megszorítottam, mire George egy halk hörgést hallatott.

- Teljesen... kikészítesz! – nyögte bele a csókunkba. Erősebben meghúztam a haját és egy cuppanós hanggal távolodtam el tőle.

- Ez volt a célom! – feljebb emelkedtem.

- Ha nem lennének itt emberek, akkor most azonnal rád ugranék és rosszalkodnék veled! – kacsintott a gyönyörű szép zöld szemével.

- Majd a kempingezéskor, aranyom! – felé nyújtottam a kezemet és felhúztam.

- Oh, Istenem, már nagyon várom! – belepuszilt a hajamba. Az érintéstől kirázott a hideg, teljesen belefeledkeztem az érzésbe.

- Merre tovább? Mi legyen a programunk? – kérdezte mohón.

- Programunk? Nem a srácokkal mész szörfözni? Úgy látom szépek most a hullámok. – napellenzőnek állítottam be a kezemet és a távolba néztem. A szellő erősebb simításokkal érzékeltette a jelenlétét a vízben, így méteres hullámokat létrehozva. Akár a sellők, úgy csúszkáltak a deszkákkal a félmeztelen fiúk és a bikinis lányok.

- Megtanítsalak szörfözni? Annyira nézed azokat a csajokat. – zökkentett ki az álmodozásomból. Tény, hogy nagyon ügyesen bántak a hullámokkal meg úgy az egésszel, de nem tudtam magam odaképzelni.

- Tudod mit? Hazamegyünk és 2-kor találkozzunk ugyanitt! – arcon csókoltam és az ismerős útvonal felé vettem az irányt. Nem hagytam szóhoz jutni, lefagyva állt a parton és nézte, amint távolodok. A hazafelé induló diákok sokaságával találtam szemben magamat, alig bírtam átfurakodni a tömegen. Mivel nekem reggel volt egy kis elbúcsúztatás és miegymás, addig a többiek vígan írogatták a véget nem érő teszteket és formanyomtatványokat. A csütörtököm is hasonlóan telt, egy hiba miatt áttették a keddi magyart csütörtökre, így csak egy tantárgyból írtam. Mondhatni csodálatos volt! Az ünnepi viseletem félig rám szottyadt, enyhén bűzölgött a sok parfümtől és az izgulásom által kiváltott izzadságtól. A hajam sem bírta ezt a megpróbáltatást, összetapadt a fejem búbjára, így nem is bántam, hogy belementem ebbe a szörfözésbe. A Nap szinte égette az arcomat, örültem neki, hiszen így a néhány bőrhibát is szépen el tudott tüntetni az arcomról. Az utcám kinézete mindig meglepett, csodáltam ezt a gyönyörű környéket. Imádtam itt élni! A bokrok és a fák vígan övezték a két sávos beton utat, a házak pedig szépen sorakoztak egymás mellett. Ausztráliában nem voltak kerítések, hiszen a szomszédok mindig jó barátságot ápoltak egymással. A mi kedves kert szomszédaink is gyakran hívtak át minket egy laza sütögetésre vagy egy könnyed csevejre. Megszorítottam a fekete kistáskámat és egy nagy levegőt vettem a friss levegőből. Az út szélén sétálgattam a magas sarkúmban, ami már a második nap feltörte véresre a bokámat.

- A francba már veled! – szitkozódtam magamban. Lehajoltam és a cipőm csatjával babráltam. Amikor kiszabadítottam a lábamat a szorításból, örömittasan felkiáltottam és a cipővel a kezemben futottam hazafelé.

- Halihó Mindenki! – köszöntem be a házba. Behajítottam az ajtó melletti szekrénybe a cipőmet, majd az illatok után mentem.

- Milyen fincsi lehet! Mi készül? – érdeklődtem. Anyum és a húgom tiszta lisztesen álltak előttem, a kiskutyám pedig a padlóra cseppent csoki mázat nyalogatta boldogan. 

- Mézes krémest szeretnénk, csak egy kis felfordulás alakult. Tudsz segíteni egy kicsit? – kérdezte Anya. Körülnéztem a nemrég felújított konyhánkban. A hűtőszekrényen tésztadarabok lógtak, a sütő egy kicsit füstölt, az asztalon pedig még nagyobb rendetlenség uralkodott.

- Nekem most... mennem kellene! Ööö… szörf! – mutattam az ajtó felé.  Eléggé durva lett volna a takarítás, de inkább a hátrálást választottam.

- Megint azzal a fiúval lógsz? – mondta Adele. A tesóm kezdett egyre szemtelenebb lenni vagy féltékeny, sosem volt ilyen.

- Igen. Zavar? – kiakadtam.

- Mindegy. Egyre kevesebbet vagy velünk, de te tudod… - elfordult és tovább kavargatta az edényben a pudingot. Anya bűnbánó arccal nézett engem és a húgomat, de végül inkább felém jött. A kezét a vállamra helyezte és a szemembe nézett.

- Felnőtt vagy és úgy látom, hogy jó döntéseket hozol! Ne törődj a húgoddal, még kicsi és irigy rád, amiért ilyen aranyos és tiszteletre méltó barátod van! Neki is eljön majd az ideje, csak nem bírja kivárni és inkább téged talál meg a kötözködéseivel. Én bízok benned! – mondta reszketett hanggal. Édesanya mindig erős nő volt, viszont a mostani idők eléggé kikészítették és jöttek az érzelgős idők. A maga 43 évével nem tűnt annyi idősnek, a barna haja mindig megfiatalította, a csodálatos barna szemei pedig az igaz szeretetet és a törődést tükrözték. Nekem ő volt a legszebb nő a világon!

- Köszönöm, Anya! – borultam a nyakába. A jázminillatú parfümje megcsapta az orromat, ami a régi időket elevenítette fel bennem.

- Szeretlek! Mindig melletted leszek, bárhogy döntesz! – súgta a fülembe.

- Jajj, te! Mindjárt elbőgöm magam! – eltoltam magamtól és nevetve töröltem le pár kósza könnycseppet.

- Menj és vedd fel azt a bikinit, amit tavaly annyira őrizgettél! – adta ki az utasításokat. Istenem, hogy lehet ennyire szeretetreméltó és aranyos?! Bólintottam és kettesével szedtem a lépcsőfokokat az emeletre. Leráncigáltam magamról a felesleges ruhadarabokat és beálltam a zuhany alá. A fürdőkád jobb lett volna, de inkább maradtam a gyorsabb opciónál. Végigmostam a testemet, aztán a megszárítkozás után felpróbáltam a bikinimet, ami épphogy rám jött. Megvizsgáltam magam a tükörben, de inkább hagytam, úgy ahogyan voltam. A tükör csak még jobban kihozta volna a depressziómat, amit épphogy sikerült legyőznöm… A fürdőruhámra még felvettem egy lenge ruhát, majd indulásra készen lerohantam.

- Este jövök! – próbáltam túlordítani a rádiót. Nem jött válasz, de nem is vártam. Kilendültem az utcára és a legrövidebb úton a part felé mentem. Pár osztálytársamat vagy inkább volt társamat pillantottam meg a vízben, amint kipihenik a fáradalmait. Fura ez a ’volt’ megszólítás… George egy padon ült, nem messze a megbeszélt helytől. Mellette kettő deszka volt, gondolom nekünk készítette ki.

- Egy gyönyörűséget kell megtanítanom, milyen szerencsés lehetek! – megnyalta a száját.

- Ugye tudod, hogy az ilyen bókokkal tudsz felizgatni? – simogattam a mellkasát.

- Uhh.. inkább menjünk a vízbe, ott le tudjuk hűteni magunkat! – kezembe adta az egyik, hogy is mondjam, rohadt nehéz deszkát és a vízbe siettünk, hogy elkapjunk egy hullámot. Szinte beestem a vízbe, lefejelve a kezemben tartott tárgyat, de nem esett nagy bajom. Akik véletlenül megláttak, azok a visszafojtott röhögésük miatt fulladoztak, de nem törődtem velük, hiszen ők is így kezdték… vagy nem. George már sokkal beljebb volt, ezért én is gyorsítottam a tempón vagyis, ráfeküdtem hassal a deszkára és felé eveztem. Sokszor láttam filmeken ezeket a mozdulatokat, így ez sem volt nehezebb. Bátran csapkodtam a tenyeremmel a kristálytiszta, langyos vízben.

- Na, ez már megy neked! Most állj fel rá! – mutatta a technikáját a barátom. Erősen rátámaszkodtam az ingatag deszkára, de csúszkált a talpam rajta, ezért egy hatalmasat estem a hátamra.

- Aúú... – fogtam a derekamat.

- Gyere, megmutatom újra! – mögém jött és megfogta a fenekemet. Beleremegtem az érintésébe, de hamar észhez tértem, amikor a fülembe mormolt.

- Vigyázok Rád! – kellemes és bársonyos hangja szinte nyaldosta a fülcimpámat. Sóhajtottam egy nagyot és a segítségével feltápászkodtam a hullámzó deszkára.

- Ez az, sikerült! – kiegyenesedtem és mozdulatlanul ácsorogtam a tetején. Nem tudtam, hogy mit kell ilyenkor csinálni, hiszen most már mozogtatni sem tudtam a szerkentyűt. George, mint mindig, könnyedén ugrott rá a saját szörffelszerelésére, majd ő is mozdulatlanul állt.

- Most mire várunk vagy mit kell csinálnunk? – kérdeztem, de már a messziről jövő hang megválaszolta a kérdésemet. A hullám. Jó kettő vagy három méteres vízi forgatag érkezett meg, ami másodpercek alatt felkapta a deszkámat és magával rántott. A filmekben láttam, hogy ilyenkor egyensúlyoznak az emberek, ezért én is megpróbáltam.

- Jól csinálod, csak húzd ki magad! Ne legyél már egy trottyos öregasszony! – ordított utánam George.

- Jaj, de vicces valaki! – dobtam neki egy erőltetett mosolyt és kihúztam a hátamat, ahogyan ő mondta. A kezeimet magam mellé felemeltem és azokat használtam, hogy könnyebben egyensúlyozzak. Hála, hogy a víz nem volt túl nagy, ezért csak siklottam a vízen. 

- Na milyen vol… - elsötétült minden. Az orromba sós víz folyt, fuldokoltam. Kinyitottam a szememet és láttam a többi ember lábát és a sziklákat. Csapkodni kezdtem a karjaimmal, így gyorsabban a felszínre értem.

- Úristen, de hülye vagyok! – köptem ki a felesleges vizet. A szememből kitöröltem a csípős érzést, de abban a pillanatban egy kar fonódott körém.

- Jól vagy? Megijesztettél! – erős karjai tartották a testemet, éreztem a szívdobbanásait, amik már kezdtek lelassulni a megkönnyebbüléstől.

- Igen, csak beleestem véletlenül. – fogtam a fejemet.

- Hagy nézzem! – mondta – Te vérzel! Ne menjünk haza?

- Ne! Folytassuk! – megfogtam a kezét és magam felé fordítottam. Aggódó tekintettel nézett rám, majd megpuszilta a sajgó sebemet a fejemen.

- Gyönyörűségem! Vigyázni fogok Rád! – rám mosolygott és megcsókolt. 

*Chapter 7. ~ A nagy nap

Sziasztok!

Elég sok idő telt el az előző rész és e között, de ezúton is szeretnék elnézést kérni, nem szándékos volt, sajnos nulla időm volt és energiám... Amint látjátok, a design is új lett! A kódokat Khyrának köszönhetem, majd egyedivé varázsoltam. A történettel kapcsolatban pedig, gyorsítom az eseményeket, mert nem jó, ha leragadunk a hétköznapoknál :) 

Kérnék véleményeket és visszajelzéseket is, hiszen azok mindig bearanyozzák a napomat! :D

Jó olvasást!!! 

xXx

- Te mit keresel megint az álmomban? – kérdeztem önkívületi állapotban. Megint olyannak tűnt ez a szürreális világ, mintha a valóság lenne. A férfin ugyanaz az a póló volt, mint az előző, hogy is mondjam, forró témájú képzelgésemben.

- Én csak a vágyaid megtestesítője vagyok, semmi más. Az első találkozásunk lehetett volna tartalmasabb is, ha nem kelsz fel előbb. Hogy van George? – kérdésétől majd leesett az állam. Honnan tud a barátomról? Egyáltalán honnan veszi azt, hogy alszok? Ki ő? Látnok vagy médium?

- Semmi közöd hozzá. Lépj már ki az életemből, hagyj békén!  - próbáltam a legjobban artikulálni a szavakat, az értésére akartam hozni, hogy nincs szükségem rá.

- Amikor velem voltál, akkor nem ezeket mondtad! Kiscsillag, félsz tőlem? – felállt és mellém sétált. Megsimított a karomat, aminek a hatására kirázta a hideg a testemet.

- Őszinte leszek. Ki ne félne attól, hogy egy idegen férfi kérdezősködik a magánéletéről? – elhúzódtam tőle.

- Jó, igazad van. Találkozunk még! – maga felé fordított és egy szót suttogott a fülembe.  Sperare. Mit jelenthet? Lassan távolodni kezdett Shane alakja, aztán végleg eltűnt. Ez az egy szó visszhangzott a fejembe…

- Minden rendben? – kérdezte George, aki próbált ébresztgetni. Meredt tekintettel figyeltem a fiút, megijedtem. Vajon beszéltem álmomban? Megtörültem a homlokomat, amelyen izzadságcseppek jelentek meg az izgatottságomtól.

- Furcsát álmodtam, de most már jobb. – sóhajtottam. – Mennyi az idő?

- Hallottam, hogy valami idegen szót ismételgetsz, spare vagy mit! Hajnal 3, aludhatunk még! – magához húzott, így a fejem a mellkasára került. A fülemmel érzékeltem az egyenletes szívdobbanásait, nekem itt a helyem.

- Nem szeretnék visszaaludni, maradjunk így! – kezemet a hasára tettem és simogattam. Rossz érzések voltak bennem, valahogy nem hagyott nyugodni ez a dolog. Lehet, hogy egy kicsit elbóbiskoltam, ugyanis a barátom aggódó hangja ébresztette fel.

- Kelj fel, mennünk kell! – sürgetett. Kómás arccal bámultam, majd rájöttem, hogy hol vagyok és kivel. Basszus, elfelejtettem zuhanyozni is…

- Úristen! Pillanat és mehetünk! – megfogtam a székemen heverő cuccomat és a fürdőszobájuk felé vettem az irányt. Nagyon siettem, csak ledobáltam magamról a ruháimat és a kabinba csapódtam. Megengedtem a forró vizet és felfrissítettem a testemet. Nem akartam órákig engedni a vizet, még lesz egy késésünk, mondjuk a 4 év alatt semmi rosszat nem csináltunk, de azért a végén nem kellene hibáznunk. Megtörülköztem és magamra kaptam a hozott cuccaimat.

- Kész vagyok, mehetünk! – visszamentem a szobájába és összepakoltam a használt ruhámat. Ő már közben elkészült, felzselézett hajjal és parfümmel illatozva állt előttem. A szívem hevesebben kezdett dobogni már maga a látványtól is. A felismerés, hogy mi egy pár vagyunk, nehezen érlelődött bennem. Közelebb léptem hozzá és beletúrtam a frissen elkészített frizurájába.

- Kicsim, ezt nem kellett volna! – kikapta az ujjaimat a hajszálai közül és a derekára tapasztotta. Az ajkaimat nézte, majd lassan közelíteni kezdett. Halk sóhaj hagyta el vágyakozó ajkamat, de nem bírtam tovább, ezért lábujjhegyre álltam és a karjaiba estem. A szája mohón falta az enyémet, néha megnyalta, ízlelgette a nyelvemet. A lábaim már nem bírták sokáig, ezért George felkapott és letett az ágyra, de még mindig cirógatta az ajkamat.

- Azt hiszem, mennünk kellene. – nyögtem a csókunkba.

- Nincs kedvem. Miért nem rosszalkodhatnánk itt? – súgta.

- Még nincs perverzkedés, drága! Gyerünk! – adtam egy puszit az arcára, majd felálltam. Könyörgő szemek követtek, de álltam a kísértést és nem mentem vissza az ölébe. Felvettem a hátizsákot a vállamra, majd leballagtam a lépcsőn. Kis idő múlva George is követett és kéz a kézben fonódva indultunk a suliba.

1 héttel később

Mint amikor az őszi falevelek lehullnak a korhadt faágakról, úgy múlik el a gyerekkor és a vele együtt járó kötelezettségek és problémák. Egy földre hulló falevélnek képzeltem magam, aki elengedi a biztos támaszt nyújtó kezeket és a nagyvilág felé veszi az irányt. Én is hánykolódok majd a sok ismeretlen között, naivan ismerkedek a nagy betűs Élettel. Az élet tartogat meglepetéseket, hiszen nem tudhatjuk, hogy mit vagy kit sodor elénk a sors. Sokszor ütközhetünk akadályokba, mert nem lehet minden ’tökéletes’. Ha valami nem sikerül elsőre, újra és újra meg kell próbálni, csak így lehetünk a legjobbak! Sokszor érezzük a magányt és az elfecsérelt időt, amikor kinézünk az ablakból, miközben szakad az eső. Félelmetes, hogy az idő csak egy röpke porszemként repül tova és nem is marad belőlünk semmi. Ki kell használnunk azt a csepp időt is, amit kaptunk az Élettől, hiszen nincsen még egy esélyünk. Élni kell a lehetőségekkel és érezni a létet. Szárnyalni, nevetni, elbukni, felállni, ölelni és… Szeretni!

-          Siess már! Várnak a kapuban! – ordított fel az emeletre anyu, miközben a harisnyámat kerestem a szekrényemben. Nem szóltam vissza, inkább lehuppantam a fotelembe és készülődtem az érettségire. Igen, ez is eljött, de milyen hamar…  A nejlon ruhaanyaggal kínlódtam, iszonyúan utáltam ezt a kellemetlen öltözéket. A szoknya is szinte lógott rajtam, úgy látszik, hogy fogytam az utolsó felvétel óta. A matrózblúzom sem volt kényelmes, zsákszerűen védte a viselőjét a levegőtől, szinte mindig megfulladtam benne. Odasétáltam a szekrényemhez és hátranéztem. A szobám egyszerű, de mégis frusztráló hatást váltott ki belőlem. Szúrt a mellkasom az asztalomon elhelyezkedő könyvek és füzetek láttán. A gépemet is régen használtam, láthatóan a por is megtelepedett rajta… Az ágyam is érintetlen volt, mivel az elmúlt napokat George szobájában töltöttem. Hirtelen felpillantottam a falra, ahonnan a kiskori fotóim figyeltek engem. Régen volt már, amikor pár foggal a számban indultam a játszótérre… Istenem, el sem hiszem, hogy felnőttem! Visszafordultam a szekrényemhez és befújtam magam a kedvenc, Calvin Klein parfümömmel. Még nagymamámtól kaptam a születésnapomra, bízom a szerencséjében. Felkaptam a táskámat az asztalról, majd a tükörhöz igyekeztem. Megvizsgáltam a sminkemet és a hajamat.

- A kihúzás és a szempilla is jó, a hajamnak meg mindegy! – sóhajtottam. Beletúrtam a szőke loboncomba, hogy frissnek tűnjön. Felhúztam a lábamra a magas sarkúmat és letipegtem a lépcsőn. A barátom már ott állt az ajtóban, nagyon elegáns volt ő is. Fekete öltönyt, fehér inget és hozzáillő fekete nadrágot viselt, amihez elengedhetetlen volt a fekete cipő. A szürke nyakkendő már ott díszelgett az ing felett, valóban szexi volt.

- Hmm.. Micsoda szépség! – ámuldozott. Lesegített az utolsó lépcsőfokról, majd egy gyors csókot nyomott a frissen szájfényezett ajkaimra.

- Menjetek, fiatalok! Sok sikert! – puszit adott anyum. Egy tábla csokoládéval látott el, aztán elindultunk George-al az iskolába. Belé karoltam és lassan, de biztosan sétáltunk.

- Izgulsz? – kérdeztem.

- Nem eléggé. Van egy kis para, de annak mindig kell lennie. – megszorította a jobb kezemet.

- Én jobban izgulok akkor. Két napja nem tudok aludni, folyton csak tanultam…

- Nem mindennap, hiszen több időt foglalkoztál Velem! – összekulcsolta az ujjainkat.

- Áll még a jövő heti program?

- A kempingezésre gondolsz? – kérdezett vissza.

- Mi másra? Annyira várom már! Ha ezen túl leszünk, akkor egy jó buli és mi egymás… - lábujjhegyre álltam rácuppantam a szájára. Annyira nagyon kívántam Őt, az ízét és az egész testét. Hihetetlenül akartam azt a pár napot, lennének terveim Vele. A gondolataim annyira sodortak magukkal, hogy teljesen kizökkentett ebből a „Mi lesz, ha nem sikerül az érettségi?!” mizériából. Az utcán egyre több kiöltözött diák jelent meg, néhányan a fának dőlve hallgattak zenét vagy csak egyszerűen lepihentek egy kapualjban. Előző héten folyamatosan kaptam a jókívánságokat és a bókokat, próbáltak optimista jelzőkkel illetni, de már magamban sem voltam biztos. Az egyre gyorsabban távolodó házak a tudtomra adták azt, hogy nemsokára megérkezünk arra a helyre, ahol megváltoztathatom a jövőmet.

- Nyugi! – simította végig a kezemet George – Nem lesz semmi baj!

- Remélem! – sóhajtottam egy nagyot. A barátnőimet láttam közeledni, ezért egy hatalmas arcra puszival elköszöntem a barátomtól és a lányok felé siettem. Anette hajában egy tollas hajpánt díszelgett, a szoknyáról viszont már nehezebben tudtam levakarni a szememet. Éppen takarni tudta a fehérneműjét, de kételkedtem benne, hogy sikerül teljesen elrejtenie. Evelyn bohókás kinézete megint tükrözte a személyiségét, kissé kócos haja és a füstös sminkje elárulta a véleményét az egész „Írjunk egy héten több vizsgát, mert megtehetjük..” dologról.

- Sziasztok! Evy, nem is kérdezem, hogy hogy érzed magad. Látom rajtad! – vigyorogtam.

- Hali! Ne is mondd! Elegem van! Pár napja mást sem csináltam, csak a könyveket bújtam. Tegnap még 3 tételt tanultam meg, de kiakasztott, túl akarok lenni ezen a nyomorék írásbelin. – morgott, miközben többször a hátam mögé nézett.

- Ki van ott? – kérdeztem, mert már idegesített, hogy nem hozzám beszélt.

- Senki.. Azaz csak Philip, de nem fontos. Szombaton rám írt, és, azóta nem bírtam kiverni a fejemből. – mondta dadogva, enyhén elpirulva. Érződött a feszültség a hangjából és a viselkedéséből is, sosem volt még ennyire zavarban. A srác, aki mögöttem állt, nem nézett ki olyan rosszul. A haja szőkés volt, a szeme pedig szürke. George egyik barátja azaz, a „menők táborának” egyik tagja. Hirtelen bevillant egy zseniális ötlet, ezért elkaptam barátnőm karját és a fiú felé vonszoltam. Evy nagyon félt ettől a szituációtól, remegett az idegességtől.

- Helló! Ő itt Evelyn, de biztos ismered már! Annyit szeretnék mondani, hogy bejössz neki és… - oldalba vágott a jobb oldalamon álló lány.

- Teljesen elment az eszed? – súgta halkan.

- Ööö.. nekem sem közömbös Evelyn, sőt! – szólalt meg a magas srác - Elkérhetem a telefonszámodat?

A barátnőm döbbent arccal meredt a jól fésült pasira, alig tért magához.

- Rosa, majd megyek utánad! – arrébb lökött, jelezve azzal, hogy a kezébe veszi az irányítást. Elégedett mosollyal megfogtam a táskámat és bementem a kijelölt terembe. Teljesen máshogy lesz, mint a többi országokban. Ezen a napon a történelemmel és a matekkal fogunk kezdeni, majd holnapra marad a magyar és a nyelv. Szerdán pedig a választott tantárggyal, értelem szerűen a biológiával fogunk foglalkozni. Jövő héten szinte semmit nem fogunk csinálni, ezért találtuk ki a kempingezést a haverokkal. Beültem a kiírt helyemre és elővettem a tollaimat és a csokimat. A táskámat a legelső padra kellett kitennem, szabály szerint kell eljárnom. A többiek egyáltalán nem voltak idegesek, páran a padon feküdtek vagy csak egyszerűen aludtak. Felnéztem az órára és vészesen közeledett az a fránya mutató a kezdés időpontjához. Időközben Evelyn is visszatalált a teremhez, így már elkezdhettük az első hallásra is félelmetes vizsgát, ami akár az életünket, de a sorsunkat is megváltoztathatja.

A barna hajú barátnőm az előttem lévő szabad széket foglalta el és ő is kitette a szükséges cuccait. Egy tanár rohant be az osztályba, kezében több tucat feladatlappal.

- Elnézést, hogy késtem! – hebegte - Most felírom a teendőket, aztán kiosztom a füzeteket! – hadarta szintén gyorsan. Úgy látszott, nem csak nekünk nincs kedvünk itt szobroznunk, a tanároknak sem volt semmi életerejük ahhoz, hogy velünk töltsék ezt a pár órát. A kezében remegett a táblafilc, de valahogy sikerült felírnia az utasításokat. Amint letette a filcet, kezébe vette a feladatokat és villámgyorsan kiosztotta nekünk.

- Kezdhetitek! – mondta a szemüveges, kissé bohókás tanár úr. Nagy levegőt vettem és kinyitottam a több mint 30 oldalas érettségi feladatsort. Sikerülni fog! Nem foghat ki rajtad, Rosa!  Faltam a sorokat és irkáltam be a válaszokat. Voltak megrendítő kérdések, azokat csak átugrottam, nem akartam több percig azon az egy feladaton szöszölni. A vége felé volt a több pontos esszé, amihez az I. világháború eseményeit kaptam, némi forrás segítséggel. Rengeteg könyvet olvastam ezzel a témával kapcsolatban, így valamiképp többet tudok a háborúról, mint a társaim. Hirtelen felnéztem a faliórára.

- Legyen már vége! – könyörögtem halkan, majd visszatértem a fogalmazáshoz.