*Chapter 8. ~ „Vigyázok Rád!”

Guten Tag! c:

Itt a legújabb rész, amely jó hosszú és szép lett! 

Nagyon jó kedvvel írtam ezt a történetet, remélem nektek is tetszeni fog!!:) 

A véleményeknek nagyon örülnék :)

Jó olvasást!

xXx

A tenger morajló hangja megnyugtatásomra szolgált, hiszen a természet hatalmas ereje is képes lágy érzéseket kiváltani az emberből. Lábamat lógattam a kéken csillogó vízbe, a kezemben lévő vörös rózsa is élvezte a hűsölést. A tüskék néha megszúrták az ujjaim párnáját, de a vért mindig letöröltem egy árva zsebkendővel. A matrózblúzom már gyűrötten és fáradtan volt a testemen, a szoknyámat pedig egy kicsit felhajtva hagytam, hiszen a májusi levegő nem kedvez ennek a fekete ruhadarabnak. Egy hűvös szél lebbentette meg a hajszálaimat és a rózsámat is elfújta egy homokbuckára. Messziről láttam George alakját, amint a levetett ingjével a kezében közelített felém. Fél kézzel megtámaszkodott a lépcső korlátjának és egy erélyesebb mozdulattal leugrott, hogy felszedje a hervadó félben lévő virágomat.

- Gyorsan eltelt ez a hét! – lehuppant mellém és az ölembe tette a tőle kapott növényt.

- Hála az égnek! A kezeim már teljesen elzsibbadtak, az agyam meg olyan, mint egy szivacs… - dőltem az izmos fiú vállának. Ezen a pénteki délutánon másra sem vágytam, mint egy kényeztető fürdőre vagy egy sima programra, ami fáradságmentes.

- Sikerülni fog, angyalom! – a hátam mögé helyezkedett és átölelt hátulról. A tenyere cirógatta a hasamat, a simogatása hatására egy halk sóhaj hagyta el a számat.

- Mi lenne velem, ha te nem lennél? – felpattantam a földről és fölé helyezkedtem. Nem vártam meg a válaszát, oldalra fordítottam a fejemet és a szó szoros értelemben letámadtam. Megfogta a könyökömet és próbált megtartani, miközben erős nyelvcsapásokkal akartam a tudtára adni, hogy Ő az enyém. A vad énem nem engedte el a puha és érzéki ajkakat, a harapdálás és a szívogatás is a tervem részét képezte. Finoman a fogaim közé vettem az alsó ajkát és megszorítottam, mire George egy halk hörgést hallatott.

- Teljesen... kikészítesz! – nyögte bele a csókunkba. Erősebben meghúztam a haját és egy cuppanós hanggal távolodtam el tőle.

- Ez volt a célom! – feljebb emelkedtem.

- Ha nem lennének itt emberek, akkor most azonnal rád ugranék és rosszalkodnék veled! – kacsintott a gyönyörű szép zöld szemével.

- Majd a kempingezéskor, aranyom! – felé nyújtottam a kezemet és felhúztam.

- Oh, Istenem, már nagyon várom! – belepuszilt a hajamba. Az érintéstől kirázott a hideg, teljesen belefeledkeztem az érzésbe.

- Merre tovább? Mi legyen a programunk? – kérdezte mohón.

- Programunk? Nem a srácokkal mész szörfözni? Úgy látom szépek most a hullámok. – napellenzőnek állítottam be a kezemet és a távolba néztem. A szellő erősebb simításokkal érzékeltette a jelenlétét a vízben, így méteres hullámokat létrehozva. Akár a sellők, úgy csúszkáltak a deszkákkal a félmeztelen fiúk és a bikinis lányok.

- Megtanítsalak szörfözni? Annyira nézed azokat a csajokat. – zökkentett ki az álmodozásomból. Tény, hogy nagyon ügyesen bántak a hullámokkal meg úgy az egésszel, de nem tudtam magam odaképzelni.

- Tudod mit? Hazamegyünk és 2-kor találkozzunk ugyanitt! – arcon csókoltam és az ismerős útvonal felé vettem az irányt. Nem hagytam szóhoz jutni, lefagyva állt a parton és nézte, amint távolodok. A hazafelé induló diákok sokaságával találtam szemben magamat, alig bírtam átfurakodni a tömegen. Mivel nekem reggel volt egy kis elbúcsúztatás és miegymás, addig a többiek vígan írogatták a véget nem érő teszteket és formanyomtatványokat. A csütörtököm is hasonlóan telt, egy hiba miatt áttették a keddi magyart csütörtökre, így csak egy tantárgyból írtam. Mondhatni csodálatos volt! Az ünnepi viseletem félig rám szottyadt, enyhén bűzölgött a sok parfümtől és az izgulásom által kiváltott izzadságtól. A hajam sem bírta ezt a megpróbáltatást, összetapadt a fejem búbjára, így nem is bántam, hogy belementem ebbe a szörfözésbe. A Nap szinte égette az arcomat, örültem neki, hiszen így a néhány bőrhibát is szépen el tudott tüntetni az arcomról. Az utcám kinézete mindig meglepett, csodáltam ezt a gyönyörű környéket. Imádtam itt élni! A bokrok és a fák vígan övezték a két sávos beton utat, a házak pedig szépen sorakoztak egymás mellett. Ausztráliában nem voltak kerítések, hiszen a szomszédok mindig jó barátságot ápoltak egymással. A mi kedves kert szomszédaink is gyakran hívtak át minket egy laza sütögetésre vagy egy könnyed csevejre. Megszorítottam a fekete kistáskámat és egy nagy levegőt vettem a friss levegőből. Az út szélén sétálgattam a magas sarkúmban, ami már a második nap feltörte véresre a bokámat.

- A francba már veled! – szitkozódtam magamban. Lehajoltam és a cipőm csatjával babráltam. Amikor kiszabadítottam a lábamat a szorításból, örömittasan felkiáltottam és a cipővel a kezemben futottam hazafelé.

- Halihó Mindenki! – köszöntem be a házba. Behajítottam az ajtó melletti szekrénybe a cipőmet, majd az illatok után mentem.

- Milyen fincsi lehet! Mi készül? – érdeklődtem. Anyum és a húgom tiszta lisztesen álltak előttem, a kiskutyám pedig a padlóra cseppent csoki mázat nyalogatta boldogan. 

- Mézes krémest szeretnénk, csak egy kis felfordulás alakult. Tudsz segíteni egy kicsit? – kérdezte Anya. Körülnéztem a nemrég felújított konyhánkban. A hűtőszekrényen tésztadarabok lógtak, a sütő egy kicsit füstölt, az asztalon pedig még nagyobb rendetlenség uralkodott.

- Nekem most... mennem kellene! Ööö… szörf! – mutattam az ajtó felé.  Eléggé durva lett volna a takarítás, de inkább a hátrálást választottam.

- Megint azzal a fiúval lógsz? – mondta Adele. A tesóm kezdett egyre szemtelenebb lenni vagy féltékeny, sosem volt ilyen.

- Igen. Zavar? – kiakadtam.

- Mindegy. Egyre kevesebbet vagy velünk, de te tudod… - elfordult és tovább kavargatta az edényben a pudingot. Anya bűnbánó arccal nézett engem és a húgomat, de végül inkább felém jött. A kezét a vállamra helyezte és a szemembe nézett.

- Felnőtt vagy és úgy látom, hogy jó döntéseket hozol! Ne törődj a húgoddal, még kicsi és irigy rád, amiért ilyen aranyos és tiszteletre méltó barátod van! Neki is eljön majd az ideje, csak nem bírja kivárni és inkább téged talál meg a kötözködéseivel. Én bízok benned! – mondta reszketett hanggal. Édesanya mindig erős nő volt, viszont a mostani idők eléggé kikészítették és jöttek az érzelgős idők. A maga 43 évével nem tűnt annyi idősnek, a barna haja mindig megfiatalította, a csodálatos barna szemei pedig az igaz szeretetet és a törődést tükrözték. Nekem ő volt a legszebb nő a világon!

- Köszönöm, Anya! – borultam a nyakába. A jázminillatú parfümje megcsapta az orromat, ami a régi időket elevenítette fel bennem.

- Szeretlek! Mindig melletted leszek, bárhogy döntesz! – súgta a fülembe.

- Jajj, te! Mindjárt elbőgöm magam! – eltoltam magamtól és nevetve töröltem le pár kósza könnycseppet.

- Menj és vedd fel azt a bikinit, amit tavaly annyira őrizgettél! – adta ki az utasításokat. Istenem, hogy lehet ennyire szeretetreméltó és aranyos?! Bólintottam és kettesével szedtem a lépcsőfokokat az emeletre. Leráncigáltam magamról a felesleges ruhadarabokat és beálltam a zuhany alá. A fürdőkád jobb lett volna, de inkább maradtam a gyorsabb opciónál. Végigmostam a testemet, aztán a megszárítkozás után felpróbáltam a bikinimet, ami épphogy rám jött. Megvizsgáltam magam a tükörben, de inkább hagytam, úgy ahogyan voltam. A tükör csak még jobban kihozta volna a depressziómat, amit épphogy sikerült legyőznöm… A fürdőruhámra még felvettem egy lenge ruhát, majd indulásra készen lerohantam.

- Este jövök! – próbáltam túlordítani a rádiót. Nem jött válasz, de nem is vártam. Kilendültem az utcára és a legrövidebb úton a part felé mentem. Pár osztálytársamat vagy inkább volt társamat pillantottam meg a vízben, amint kipihenik a fáradalmait. Fura ez a ’volt’ megszólítás… George egy padon ült, nem messze a megbeszélt helytől. Mellette kettő deszka volt, gondolom nekünk készítette ki.

- Egy gyönyörűséget kell megtanítanom, milyen szerencsés lehetek! – megnyalta a száját.

- Ugye tudod, hogy az ilyen bókokkal tudsz felizgatni? – simogattam a mellkasát.

- Uhh.. inkább menjünk a vízbe, ott le tudjuk hűteni magunkat! – kezembe adta az egyik, hogy is mondjam, rohadt nehéz deszkát és a vízbe siettünk, hogy elkapjunk egy hullámot. Szinte beestem a vízbe, lefejelve a kezemben tartott tárgyat, de nem esett nagy bajom. Akik véletlenül megláttak, azok a visszafojtott röhögésük miatt fulladoztak, de nem törődtem velük, hiszen ők is így kezdték… vagy nem. George már sokkal beljebb volt, ezért én is gyorsítottam a tempón vagyis, ráfeküdtem hassal a deszkára és felé eveztem. Sokszor láttam filmeken ezeket a mozdulatokat, így ez sem volt nehezebb. Bátran csapkodtam a tenyeremmel a kristálytiszta, langyos vízben.

- Na, ez már megy neked! Most állj fel rá! – mutatta a technikáját a barátom. Erősen rátámaszkodtam az ingatag deszkára, de csúszkált a talpam rajta, ezért egy hatalmasat estem a hátamra.

- Aúú... – fogtam a derekamat.

- Gyere, megmutatom újra! – mögém jött és megfogta a fenekemet. Beleremegtem az érintésébe, de hamar észhez tértem, amikor a fülembe mormolt.

- Vigyázok Rád! – kellemes és bársonyos hangja szinte nyaldosta a fülcimpámat. Sóhajtottam egy nagyot és a segítségével feltápászkodtam a hullámzó deszkára.

- Ez az, sikerült! – kiegyenesedtem és mozdulatlanul ácsorogtam a tetején. Nem tudtam, hogy mit kell ilyenkor csinálni, hiszen most már mozogtatni sem tudtam a szerkentyűt. George, mint mindig, könnyedén ugrott rá a saját szörffelszerelésére, majd ő is mozdulatlanul állt.

- Most mire várunk vagy mit kell csinálnunk? – kérdeztem, de már a messziről jövő hang megválaszolta a kérdésemet. A hullám. Jó kettő vagy három méteres vízi forgatag érkezett meg, ami másodpercek alatt felkapta a deszkámat és magával rántott. A filmekben láttam, hogy ilyenkor egyensúlyoznak az emberek, ezért én is megpróbáltam.

- Jól csinálod, csak húzd ki magad! Ne legyél már egy trottyos öregasszony! – ordított utánam George.

- Jaj, de vicces valaki! – dobtam neki egy erőltetett mosolyt és kihúztam a hátamat, ahogyan ő mondta. A kezeimet magam mellé felemeltem és azokat használtam, hogy könnyebben egyensúlyozzak. Hála, hogy a víz nem volt túl nagy, ezért csak siklottam a vízen. 

- Na milyen vol… - elsötétült minden. Az orromba sós víz folyt, fuldokoltam. Kinyitottam a szememet és láttam a többi ember lábát és a sziklákat. Csapkodni kezdtem a karjaimmal, így gyorsabban a felszínre értem.

- Úristen, de hülye vagyok! – köptem ki a felesleges vizet. A szememből kitöröltem a csípős érzést, de abban a pillanatban egy kar fonódott körém.

- Jól vagy? Megijesztettél! – erős karjai tartották a testemet, éreztem a szívdobbanásait, amik már kezdtek lelassulni a megkönnyebbüléstől.

- Igen, csak beleestem véletlenül. – fogtam a fejemet.

- Hagy nézzem! – mondta – Te vérzel! Ne menjünk haza?

- Ne! Folytassuk! – megfogtam a kezét és magam felé fordítottam. Aggódó tekintettel nézett rám, majd megpuszilta a sajgó sebemet a fejemen.

- Gyönyörűségem! Vigyázni fogok Rád! – rám mosolygott és megcsókolt.