Chapter 6. - Egy kis boldogság

Összekarolva mentünk be a tanterembe is, ahol gyorsan elfoglaltuk a helyünket.

-  Gratula, Rosa! Szépek vagytok! – biccentett ide Sawyer.

-  Köszönjük! – mosolyogtam kedvesen. Evelyn is gyorsan leült mellém és elkezdte a faggatást.

      - Mikor? – felcsillantak a szemei.
      - Ma hajnalban. Felhívtam, mert rájöttem, hogy május van és beszélni akartam vele. Aztán elhívott a partra és ott megtörtént. Olyan jó volt csókolózni… - elpirulva kuncogtam.
             - Egyem is meg, de édesek vagytok! Ezt a napot be is írom a naptáramba. – elővette a füzetét és egy kis sarokba bejegyezte a napot.
      - Te mindig is hittél bennünk! Én meg, vak létemre nem láttam a jó lehetőséget. Nagyon szeretem őt! – még a szokásosnál is pirosabb lett az arcom.
     - Elhiszem. A suli legszebb párja. Gondolom, most is csináltatok képet… - érdeklődve nézte a padon heverő telefonomat.
     - Te tényleg ismersz minket! – nevettem. A kezembe vettem a készüléket és feloldottam a zárt. A kép a Legfrissebbek nevű mappában hevert.
     - Tessék, itt van. – nyomtam az orra elé.

A fotón látszódott a napfelkelte és a tenger is. Jól kivehető volt George puszilkodó alakja és az én teli vigyor arcom is.
- Valahogy így képzeltem el. Édesek vagytok!

Hirtelen becsapódott az ajtó és a tanár leült az asztalhoz.

- Szünetben még beszélünk! – suttogta a barátnőm. Óvatosan visszacsúsztatta a telefont a kezembe, majd az órára koncentráltunk. Az első óra kémia volt, persze, hogy nem az érdekes kísérletek voltak az előtérben. Igaz, bemagoltam az összeset otthon, hiszen nem tudhattam, hogy mit fognak a szóbelin kérdezni.

-  Rosa, van egy eléggé csúnya osztályzatod. Nem szeretnéd kijavítani? – szólt rám a tanár a szemüvege mögül. Közben még átnyálazta a naplót kétszer, aztán élesen rám nézett. Belegondoltam, hogy nem lehet semmi gond, hiszen tanultam rá.

- Jó, jelentkezek a felelésre! – felálltam és a táblához siettem. Furcsa volt ott állnom, eléggé szégyenlős vagyok mindenki előtt állva mondani a tananyagot. Mind a 12 szem rám szegeződött, majd a tanár feltette a kérdését.

- Mivel éppen a határon áll az átlagod, ezért egy könnyebb kísérletet szeretnék tőled kérni. El tudnánk nekünk mondani az ezüsttükör próbát? – rátámaszkodott az asztalra és levette a szemüvegét. A belsőm éljenzett, hiszen ez volt számomra a legkönnyebb anyagrész, ha álmomból felébresztenének is tudnám. Elkértem tőle egy táblafilcet és a felírtam az egyenletét a táblára. Kicsit izgultam, egyenlőre még megszólalni sem tudtam.

- Rendben. Helyesen írtad fel az egyenletet. Most mondd el, hogy hogyan készítenéd el! – kivette a kezemből a tollat, én pedig az osztály felé fordultam. Elkezdtem mondani azt, ami az emlékezetemben volt, talán sikerült szó szerint is. A tanár arcán egy ránc sem mozdult, kiakasztó a pókerarca. Amikor végeztem a mondanivalómmal, vártam a reakciójára.

- Jól megtanultad, jeles! – írta be a naplóba a legértékesebb a jegyet az összes közül. Végre, már nem kell izgulnom azon, hogy nem leszek kitűnő. Bólintással jeleztem az örömömet, aztán a helyemre mentem. Mosolyogva elővettem az ellenőrzőmet és befirkantottam azt a gyönyörűséget. Mivel más tantárgyból már nem álltam rosszul, ezért nem kellett nagyon agyalnom. Megtámasztottam a fejemet és sóhajtozva néztem ki az ablakon. Az óra nemsokára véget ért, én meg boldogan ugrottam a szerelmem karjába.

- Máris ennyire jó a kedved? – nevetett fel.

- Végre meg van a jó jegy. Így délután lehetne egy jó kis programunk… - huncutul oldalba böktem.

- Nálam?

- Ühüm. Viszek rágcsálnivalókat is, este 6 felé ott leszek. – kéz a kézben közelítettünk egy pad felé.

- Nálunk alszol? – kérdezte egy kis töprengés után.

- Benne vagyok. Annyiszor voltam már nálatok, csak ebben az esetben mások a körülmények. – mondtam. Miután leültünk, megfogtam az egyik combját és közelebb húzódtam hozzá, miközben a vállamra tette a kezét.

- Annyira jó, hogy most már az enyém vagy! Tudod, hogy mióta vágytam erre a pillanatra? – kérdezte. Felnéztem rá és megcsókoltam. Nem érdekelt, hogy bámulnak minket vagy kibeszélnek, engem csak George éltetett. A testem minden pontja bizsergett, a szenvedélyek hullámai csapdosták a lelkemet, éreztem a könyvekben megírt „kémiát”. Lehet, hogy régóta vonzódtam hozzá, de csak ő döbbentett rá, hogy szükségem van rá. Mire befejeztük a lassú csókunkat, becsöngettek.

- Ekkor utálom én a csengőt! Hívlak majd! – utolsó puszit nyomtam az arcára, aztán nagy nehezen, de elengedtem. Kölyökkutya szemeket meresztett rám, de nem estem áldozatul a hívogató tekintetnek. Leküzdtem magamban a vágyat, hogy újra az ölében üljek, inkább siettem be a terembe. Összesen 8 órám volt, örültem, hogy ha 5 órakor el tudtam szabadulni.  Elég álmos voltam, a hajnali kaland helyettesítette az alvást. Hazafelé egyedül ballagtam, George-nak megint edzése volt. A házban anyuék pörköltet főztek, a kedvencemet.

-  Szia, csillagom! Mit csináltál te hajnalban? – megölelt.

- George-al voltam a parton. Hogy is mondjam… összejöttünk! – motyogtam halkan.

- Micsoda? Végre! – mosolygott.

- Ennyire vártad? – meglepődött képet vágtam.

- Tudod, már a gimi elején láttam, hogy hogyan vonzódik hozzád, meg te is hozzá, de mindig lepattintottad. 

- Örülök nektek! – megszorította a kezemet és biztatóan rám nézett. Köszönöm, anya! Felrohantam a szobámba és bepakoltam a szükséges cuccokat. A holnapi tankönyveket, füzeteket, ruhákat és pizsamát. A szekrényembe volt elrejtve egy jó adag chips és kóla, így azokat is beerőszakoltam a többi holmim közé. Átöltöztem, felvettem egy lenge sárga ruhát és egy szandállal egészítettem ki. Úgy izgultam, pedig nem egyszer voltam náluk. Megfogtam a táskámat, ami már nem volt könnyű, és leszaladtam a lépcsőn.

- Hova hova, kisasszony? – kérdezte anya, tálalás közben.

- Ott aludhatok George-nál? – tettem fel a kérdésemet.

- Nincs tanulnivalód? – csípőre tette a kezét.

- Ma javítottam ki a kémiát, a tételeket meg már tudom, de a táskámban is vannak könyvek. – mutattam a megpakolt Nike táskámra.

-  Mehetsz, de ne rosszalkodjatok! – megpuszilt.

-  Ismersz! – rákacsintottam és elindultam az ajtó felé. Nem gondoltam, hogy ilyen egyszerű lesz, azért remélem, hogy nem küld rám egy nyomozót vagy valaki mást. Nem lakott messze, nem kellett sokat cipelnem ezt a mázsás tömegű táskát.

-  Helló, szépség! – szólalt meg a hátam mögül egy hang.

- Úristen, megijesztettél! – hátra fordultam, de a látványa nagyon zavarba hozott. Félmeztelenül állt előttem, vizes hajjal és eszméletlenül szexi mosollyal.

- Most több ideig tartott az edzés, nagyobb hullámok voltak. Veled tarthatok, drága? – elvette a táskámat és belém karolt. 

- Köszönöm szépen! Hozzád, te hülye! –egy puszit nyomtam a vállára.

- Miket hoztál magaddal? – látszott rajta, hogy neki sem könnyű a batyum.

-  Ruhákat, könyveket, kaját… - soroltam.

- Nem egy hétvégére jössz. Mondjuk, van egy régi ötletem az érettségi utánra. Nem mondhatom meg, hogy hova viszlek majd, csak a beleegyezésed kell. – lassan elértük az otthonát.

- Veled bárhova. – ujjongtam, de ugyanakkor furdalt a kíváncsiság.

-          Én is így gondoltam. – kinyitotta a kapujukat, mentem utána. Ugyanaz a gyönyörű rózsaliget fogadott, mint amikor kicsik voltunk, mindig megcsodáltam a házukat. A házőrzőjüket is imádtam, a barátságos labrador, Felix boldogan üdvözölt.

     - Át hozhattam volna Doryta-t is, nem? – kérdeztem.

     - Szerintem jobb egy kutya a háznál, abból csak balhé lenne. – felvittem a táskámat a szobájába, és szétnéztem a kék színű fiúlakban. Ugyanazok a poszterek voltak kitéve, de nem focisták mosolyogtak róla, hanem szörfbajnokok. Az asztalon a megszokott almás cuccok voltak, Mac, Ipad Air és sorolhatnám a kütyüket. Elfoglaltam a helyem a kényelmes ágyán, kivettem belőle a cuccaimat és az egyik székre tettem. 

      - Mit csinálunk? – kérdeztem, amikor belépett a szobájába.

      -  Lennének ötleteim… - beleharapott a szájába és felém közeledett.
      - Nem olyasmire gondoltam. Mit nézzünk meg? – mosolyogtam naivan. 
      - Valami romantikus vagy vígjáték? – keresgélt a polcon a DVD-i között.
      - Rajzfilmet szeretnék. Gru? – kérdeztem. 
           -  Az gépen van meg. Indítsd el, addig hozok pattogatott kukoricát meg valami innivalót! – indult a földszintre.
     - Várj! Kóla van nálam, azt ne hozz! – kiáltottam utána. Elővettem a gépét és megnyitottam a Filmek nevű mappáját. Tele volt letöltött fájlokkal, csak a keresőbe beírt szó után tudtam megtalálni. Rákattintottam és elindítottam. A falépcsőn hallottam a dübörgő hangokat, majd megjelent az ajtóban egy nagy vödör kukoricával. Elhúztam a függönyöket és elsötétítettem mindent. Odavittem az ágyhoz a gépet, lefeküdtünk és a tálat a kezünkbe vettük. Megnyomtam a Kezdés gombot.  Néha felnevettünk a kis minionok ugrálásán és viccein, de sokszor hozzábújtam. A legjobb időtöltésemet végeztem, végre megérinthetem. A film már kezdett unalmas lenni, olyan 2 óra múlva lekapcsoltuk és elcsendesedett minden. Még mindig el volt húzva a függöny, nem akartam felkelni George mellől.  Felszusszant párszor, aztán elaludt. Én is követtem a példáját, nagyon fárasztó volt ez a nap. A hajnali romantikázásról álmodtam, éreztem a szellőt az arcomban. Egy ember ült a padon, ugyanazt csináltam vele, mint a valóságban. Odamentem hozzá a szeme elé tettem a kezemet.

   -   Drágám! – megszólalt egy mélyebb hang, és megfordult. Shane! 

Sziasztok! :)

Itt is vagyok az új résszel, remélem tetszett nektek! Most nagyon gondolkodok ezzel a bloggal kapcsolatban, mert ugye nem fanfic, azaz ki lehet adatni könyvként... Ha szeretnétek esetleg a jövőben kézzel fogni ezt a történetet, akkor szavazzatok oldalt a modulsávban vagy írjatok, hogy lenne-e rá igény!:)

További szép (eső mentes) napot!!!

Sz/Rosa L.