2014. június 12., csütörtök

*Chapter 3. ~ Az álom


Az asztal túlsó oldalán egy barna szempár figyelt, miközben egy szalvétával játszadozott. A tekintete mámorítóan vonzott magához, egy csoda folytán felálltam és az illető felé mentem. A haja feketés volt, amihez tökéletes alak és arc dukált. A bőrdzsekijére a halvány lámpa fénye rávilágított, a karórája is erősen csillogott. A régi kocsma hangulata és dohos szaga érezhető volt, nehezen felejthető a környék. A helyiségben csak ketten voltunk, furcsálltam a pultos hiányát is. Lassan közeledtem a csábító idegenhez, idegesen megszorítottam a ruhám szélét. A fehér ruhám szélén gyűrődést véltem felfedezni, a tenyerem izzadságától átitatott ruhaanyag nem volt már annyira friss. A hajam kócosan, kissé feltűzve állt a fejem búbján. Újra a szemembe nézett a srác, amitől elvörösödtem. A belső énem ugrándozott, meg akart vele ismerkedni. Leültem a mellette levő székre, és szembe fordultam vele.
-Helló, Csajszi! Gyönyörűen nézel ki! – rám mosolygott, és a hófehér tökéletes fogsorát is megmutatta. Nem tudtam mit válaszolni neki, nem ismertem őt. A hallgatásom miatt a kezét a combomra tette, aminek hatására a vérnyomásom az egekbe szökött. A szívverésem egyre gyorsabb volt, nem ellenkeztem a simogatásnak. A nevét sem tudtam a helyes idegennek, de éreztem, hogy nem ellenszenves. Amikor egy kicsit feljebb csúsztak az ujjai, felszisszentem és én is üdvözöltem őt.
- Szia, kedves… - a nevét még mindig nem tudtam. Kapkodtam a levegőt, teljesen feltüzelte a vágyaimat.
- Bocsánat, drága! Shane vagyok. A te neved biztos szép lehet! – elvette a kezét a lábamról és az ujjaimmal folytatta a játszadozást.
- Shane, nem is olyan rossz. Illik hozzád! Szerintem az enyém elég béna, de Rosának hívnak. – mosolyogtam, mint egy tejbe tök. A vörösödés már áttért a fülemre is, a szememmel valami legyezőnek használható dolgot kerestem, de csak egy használt szalvéta állott a segítségemre. Elvettem az összegyűrt szalvétát és hevesen csapkodni kezdtem az orrom előtt. A levegő meglebbent az arcomnál, viszont Shane illata is belekeveredett, így az ájulás szélén is voltam. Hihetetlenül izgató és szexi volt a parfüm, amit használt.
- Rosa, olyan gyönyörű, mint amilyen te vagy! – a keze áttért a nyakamra. A mellkasom felé kalandozott volna, de azt már nem tűrtem annyira. Nem volt ilyen simogatásokban részem, de a zavartságom miatt visszautasítottam.
- Figyelj, nem tudom, mit keresek itt! Azt sem értem, hogy hogyan kerülsz az álmomba, hiszen még máshol nem láttalak! – a tenyerébe temettem az arcomat és halkan sóhajtoztam. Nem ismertem magamra, sosem viselkedtem ilyen kirívóan.
- Most ne gondolkodj, csak élvezd a helyzetet! Ez csak egy álom, töltsük jól az esténket! – a ruhám pántját babrálta, de egy kicsit bizonytalan voltam Shane-el kapcsolatban.
- Biztos a képzeletbeli lovagom vagy, egy kitalált szereplő. Benne vagyok! – gondolkodtam az ajánlatát, és miért ne?! Ahogy mondta, ez csak egy szürreális világ a képzeletem szüleményeivel. Nem reagált semmit, csak megfogta a kezemet és felvette a fogason lévő kabátomat. Nem volt ismerős számomra a ruhadarab, de örültem, hogy ilyen frankó cuccaim vannak. Kiléptünk a kocsmából, és egy sportkocsi állt közvetlenül a bejáratnál. A fekete BMW is ugyanolyan volt, mint a tulajdonosa, férfias és csábító. Udvariasan kinyitotta nekem az ajtót, és kényelembe helyeztem magam a bőrülésen. A tető lejjebb volt húzva, így teljes belátást nyertem a csillagok rejtelmeibe. Amikor ő is becsusszant a járgányba, az ujjainkat átkulcsoltuk és beindította a motort. Az autó erősen felmordult és pillanatok alatt elhagytuk az italozót. Egy halk és romantikus szám szólt a rádióból, valahogy nem tudtam nem ellenállni ennek a fiúnak. Körülbelül 20 évesnek nézett ki vagy egy kicsikét többnek, de ez a helyzeten semmit nem változtatott. A kézfejét figyeltem, annyira kellemes volt a bőr tapintása, néha egy ér is látszódott. Mivel a kabát eléggé feszült rá, ezért egy kidolgozott felsőtestre gondoltam a takarás alatt. Legszívesebben ott letepertem volna, de kíváncsi voltam a házára is. Szinte száguldottunk az autóval, érthető volt, hogy olyan gyorsan megérkeztünk a villájába. Nyitott szájjal csodáltam, nem hittem a szememnek. Látszódott az úszómedence, a kivilágított palota tündökölt az éjszakában. Shane készségesen nyitotta ki az ajtót, és kéz a kézben haladtunk befelé. Belülről is csodaszép volt, ezt egy pohár vörösborral megkoronáztuk. Leültem a fehér bőr kanapéra és keresztbe font lábakkal iszogattam az italomat. Egy nagy festmény függött a falon, nem illett az összképbe, viszont volt mondanivalója az egésznek. Egy kutyát ábrázolt, aki egy kő előtt ült és figyelte a földet. Talán kutyabarát lehet… A fiú is leült mellém, és mesélni kezdett az életéről. Egy kicsit tévedtem a korát illetően, annyi idős volt, mint én.
- Te szereted a kutyákat?
- Honnan veszed? – belekortyolt az italába.
- Az a festmény a falon. – a szemben lévő képre mutattam.
- Apám kedveli ezeket a négylábúakat, ő erőltette ezt. – mondta.
- Értem. Amúgy, az lehet, hogy te is pont most rólam álmodsz vagy csak én találtalak ki magamnak? – tértem át egy másik témára.
- Megnyugtatlak, hogy én is alszom, szóval valahol messze tőled rád gondolok! – melengetően simogató hangjával megnyugtatott. Tudom, hogy ez egyéjszakás kaland lesz, de kell néha az izgalom, nem?!
- Nem értem, hogy cseppentünk bele ebbe a tündérmesébe… Biztonságban érzem magam veled! – közelebb húzódtam hozzá és elkezdtem kigombolni az ingjét. Elvette tőlem a poharat és lerakta egy barna, régimódi asztalra. Végig húzta az ujját a hátamon, csiklandós érzés lett úrrá rajtam.
- Remélem, Rosa, hogy az életben is találkozunk egyszer! – a ruhám pántját lejjebb húzta, én pedig levettem magamról. Kicsit kényelmetlenül éreztem magam, mert sosem voltam még ilyen helyzetben. Már csak fehérnemű volt rajtam, ezért felvett az ölébe, és bevitt a szobájába. Egy óriási francia ágyon találtam magam, kényelmes és puha volt. Mielőtt letett volna, megfogtam a tarkóját és az ajkai felé közelítettem. A telt ajkai lassan megérintették a számat, aztán merengő csókolózásba kezdtek. Álmaim első csókja volt, nem hittem, hogy ilyen egyszerű a dolog. A nyelve utat tört magának és mohón falni kezdtük egymást.
Teljesen lázba hozott Shane, felhevült testem csak Rá várt. Kibújt az ingjéből és a hajamba túrt.  Egy percre sem hagytuk abba a csókot, a sóhajaink betöltötték a szenvedéllyel megtelt hálószobát. A felsőteste nagyon ki volt dolgozva, a kockákat simogattam, amitől felnevetett. Enyhén barnított bőre tökéletesen illett az én hófehér külsőmhöz, magával ragadóan szexi volt Shane. A nadrág is lekerült róla, így már mindketten egy szál alsóneműben voltunk, a melleimet sem takarta már semmi. A combom belsejét apró csókokkal hintette be, majd erőteljesen megsimogatta az érzékenyebb pontjaimat. A pulzusom az egekbe szökött, izzadságcseppek jelentek meg az arcomon. A testem hanyagul rángatózni kezdett, éreztem a gyönyör minden egyes percét. A keze biztatóul fogta a combomat, egy pillanatra sem engedett el. Amikor alább hagyott az érzelemhullám, feljebb csúszott a testemen és a nyakamat kezdte csókolgatni. A halk szuszogása libabőrössé tette a bőrömet és egy bizsergés lett rajtam úrrá. Nem bírtam tovább ezt a feszengést, magaménak akartam tudni. Nem is értem, hogy hogyan jöhettek ilyen gondolatok, hiszen a való életben még egy normális kapcsolatom sem volt, nem hogy egy erotikus élményem. Igaz, olvastam pár történetet és könyvet a szeretkezésről, de fogalmam sem volt, hogy ez ennyire szép és izgató.  Az ágyékához nyomtam az alsómat és a hátát karmolásztam. Éreztem a férfiasságát a csípőmnél, ő is a sajátjának akart tudni. Őrülten kívántam Őt, amit észre is vett.
- Szeretnéd? – rekedtes férfihangjával a fülembe suttogott. A szavaitól kirázott a hideg, alig bírtam tartani magam. A holdfény enyhén megvilágította az arcát, úgy nézett ki, mint egy harcolni készülő farkas. A szeme csillogott, szinte izzott. Leszállt rólam és megnyalta az ujját. A számba haraptam és hívogatóan néztem rá. Hogy lehet valaki ennyire jóképű? A tekintetem megállapodott a gatyájánál, zavart engem az a kis ruhadarab. Felültem és a térdeihez hajoltam.
- Akarlak! – ordítottam és az alsónadrágjától is megszabadítottam.


- Jó reggelt! Miért szorongatod azt a párnát? – bejött Anya a szobámba és arrébb húzta a függönyt.
- Mi? Hol? Nem tudom. – alig tértem magamhoz, annyira jól esett ez a fantáziálgatás. A napfény elvakított, eléggé elszomorított az a tény, hogy ez csak egy álom volt.

- Annyira aludtál, hogy az ébresztődet sem hallottad. Biztos szépet álmodhattál! – rám kacsintott és kiment a szobámból. Remélem, hogy nem beszéltem álmomban, nem lenne jó, ha kiderülne, hogy Shane-el hemperegtem az ágyon. Rápillantottam a telefonomra, aztán felugrottam az ágyból és a fürdőszobába siettem. Gyorsan lecsapattam magam, utána kerestem egy megfelelő öltözetet a suliba. A zöld farmer rövidnadrágomat és egy fehér toppot találtam jónak. A táskámba betettem pár könyvet, aztán a szendvicseket is becsomagoltam és a buszhoz rohantam. Jó lenne, ha nem késném le…



Sziasztok!:)
Íme itt a 3. rész, szerintem ez lett a legjobb (perverz énem)! Sajnos jövőhéten nem tudok hozni részt, mert nem leszek Magyarországon, sem gépközelben, szóval ez marad addig itt!:D 
Ha tetszett, akkor iratkozzatok fel és jöhetnek a vélemények is!!:)
Puszi,
Sz.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett a rész,imádtam.Muszáj volt pont ott abbahagyni az álmot?:D
    Am hamar írd majd meg a kövi részt ha jövő héten nem leszel.<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, Lilla. Kell az izgalom, de a továbbiakban lesz Olyan rész is még.. :D A következő rész már meg van írva, amint leszek, rögtön felteszem!! :) <3

      Törlés